Részletes adatok Bemutatkozás Dr. Szűcs Márta szülész-nőgyógyász, endokrinológus szakorvos magánrendelése. Szakmaválasztásom alapját a szülészet-nőgyógyászathoz fűzött aktív elköteleződésem mellett, kiemelten a női meddőség hátterében meghúzódó hormonális okok vizsgálata, valamint az egyes nőgyógyászati panaszokhoz kapcsolódó endokrinológiai kórképek iránti intenzív érdeklődésem képezi. Ennek megfelelően mélyítettem el szaktudásom a nőgyógyászat mellett az endokrinológia és anyagcsere-betegségek területén is, amelyek mentén teljes körűen támogatom a hozzám forduló pácienseimet a diagnózis felállítása, valamint nőgyógyászati-endokrinológiai gondozási folyamat során. A szakorvosi konzultációk alkalmával kiemelten fontosnak tartom, hogy pácienseimmel már az első találkozás alkalmával egy olyan a maximális bizalomra épülő orvos-páciens kapcsolatot alakítsunk ki, amelyben egyértelmű, érthető és hiteles választ kapnak az állapotukkal kapcsolatos kérdéseikre, valamint közösen határozzuk meg a további szükséges lépéseket a gyógyuláshoz vezető úton.
Mivel a verseny napjára az előrejelzések rendkívül gyér szelet jósoltak, a rendezőség Balatonvilágos – Balatonkenese – Balatonvilágos – Sóstó – Balatonvilágos távra tűzte ki a pályát felkészülve arra, hogy szükség esetén bármelyik bójánál befuttathassa a mezőnyt. Az óvatosság ugyan indokolt volt, de a szél rácáfolt a prognózisokra és a rajtot követően egy kettes erősségű északi szél "sietett" a mezőny segítségére. Ennek köszönhetően egyetlen hajó kivételével az összes hajó teljesítette limitidőn belül a távot. A leggyorsabban a Balaton egyik legmodernebb rohanógépe, a nyílt osztályban induló RSM DTM GC32-es katamaránja teljesítette a pályát dr. Szűcs Bálint kormányzásával, a Szűcs and Partners színeiben. Az osztály második helyét az "osztályidegenként" rajthoz álló, a parton kiállítóként is jelen lévő Flaar csapata szerezte meg Kocsis Ákos irányításával. Az Ügyvéd Kupa vándorserlegét a szombati túrafutam leggyorsabb egytestű hajója, a Principessa nyerte meg, amely 2012 és 2013 után idén sem talált legyőzőre.
-án Mezőberényben tartották meg a Gyorsasági Roncsderbi O. B. díjátadó gáláját! Minden évben... Debrecen Jubileumi koncertet ad a KFT Debrecenben A legendás zenekar idén ünnepli megalakulásának negyvenedik évfordulóját. Idén negyvenéves a KFT... Dr. Szűcs Márta (nőgyógyászat) Kiskunmajsa Név: Dr. Szűcs Márta Cím: 6120 Kiskunmajsa, Fő utca 66. Tel: 06 77/581-033, 06 77/581-034 Nyitva tartás: Szerda: 14:30 – 20:30 Web: Kiemelt és aktuális >> Vállalkozások hirdetései >> Országos hirdetések >> Hírlevél Keresztnév vagy teljes név Email Hírek Esemény Aktuális Hirdetések Ha folytatod, azzal elfogadod az adatvédelmi irányelvet
nekünk és orvospartnereinknek is nagyon fontos a véleményed, hogy szolgáltatásukat még jobbá tudják tenni azért dolgozunk, hogy a legjobb orvosok és rendelők legyenek elérhetőek oldalunkon keresztül, amihez nagy segítséget nyújtanak az értékelések mivel ezek az értékelések mindenki számára láthatóak, őszinte véleményed nagyon fontos visszajelzés a többi páciensünk számára is, ami megkönnyíti az ő választásukat. Adataid nem beazonosíthatóak, csak egy általad megadott név és az értékelés dátuma jelenik meg a rendszerben, így sem mi, sem mások nem tudnak beazonosítani! Véleményezz bátran! Kérjük, a pontszámokon kívül szövegesen is véleményezd az orvost/rendelőt, hiszen ebből kapunk csak igazán pontos visszajelzést szolgáltatásunkról. Elégedett vagy az orvossal? Ajánld másoknak is! Esetleg rossz tapasztalatod volt? Írd meg, hogy javíthassunk rajta! A külső személy által írt értékelések kb. 48 óra után jelenhetnek meg az oldalon, mivel ellenőrzésen esnek át kollégáink által, az oldal Felhasználási feltételeinek megfelelően: Felhasználási feltételek Orvos Hozzáállása, figyelmessége, kedvessége Megfelelő volt a tájékoztatásod?
Az előző napi Yardstick I/1-ben aratott diadala mellé vasárnap a Yardstick II első helyét is begyűjtötte a héten rajtoló bajnokságra készülő Litkey Farkas, aki ezen a napon egy J24 kormánya mögött állt rajthoz. Második helyen egy másik "J", az Imi Jé végzett, a bronzérmet pedig a Macska vihette haza. Nagy tumultus a Yardstick III-ban vasárnapra sem alakult ki, a két futamon az osztályt egyedül dr. Szollás Rita csapata képviselte az Incifinci fedélzetén. Az Ügyvéd Kupa az idei esztendőben is hozta a már megszokott színvonalat, a rangos mezőnyt és a fej-fej melletti csatákat, amihez ezúttal is remek időjárás és szélviszonyok társultak. Jövő nyáron a tízedik versenyével jubilál a regatta, várhatóan hasonló izgalmakkal és természetesen ismét valami újítással. Támogatók: OTP Private Banking, Volvo Autó Hungária, Festina, Polgár Pince, Dirty Dog, Flaar Boats, Tom Marton Yachting Style, Bike Bro, Bikedoktor, Bella Nautica, Osjecko Pivo, Zephyr mentőmellények Eredmények Képek