A 48V-os hibrid rendszerről volt szó videóban meg a írásban is az S-Cross tesztünkben, igazából ezzel kapcsolatosan egyetlen tévhitet szerettem volna eloszlatni. Ez pedig a "teljesítménycsökkentéssel" kapcsolatos. Azért a macskaköröm, mert az eddigi 140-ről 129 lóerőre mérsékelt 1. 4-es Boosterjet mellé egy 10 kW-os villanymotort kapunk, 53 Nm-nyi nyomatékkal, így az össznyomaték még nőtt is, 220 Nm-ről 235-re. Élesben ebből túl sokat nem érzünk, sem negatív, igaz pozitív irányba sem. A 0-100 ugyanúgy 9, 5 másodperc körül van, a végsebesség 200 km/óráról 190-re csökkent a gyári adat szerint. Ezek miatt senki nem fogja csapkodni az asztalt dühében. Ami kicsit zavarba ejtőbb, hogy az auto-data katalógusadatai szerint a fogyasztás (WLTP) mindössze 1 decivel alacsonyabb a mild hybrid esetében. A saját átlagom 7 liter körül jött ki, volt ennél magasabb, illetve valamivel alacsonyabb részetap is. Ami mondjuk inkább a hibrid előnyére válik, az az erősebb motorfék, illetve a start-stop rendszer is sokkal gördülékenyebben működik.
Kikapcsolható a start-stop, de garantáltan nem nyúlunk majd hozzá, olyan jól működik Forrás: Ruschel Zoltán A magyar utakon jól ismert Vitara megjelenésében az új hibrid változat csupán egyetlen, ám annál fontosabb változást hozott. Módosultak az első fényszórók, melyek (az irányjelző kivételével) teljesen LED-esek lettek, mégpedig alapáron. Ezt az első esti vezetésnél áldani fogjuk, hiszen erős fényük van, és a türkiz dekorcsíkkal együtt frissebb, komolyabb megjelenést biztosítanak. A rendszámvilágítást is diódásra cserélték, ez alá a tesztautón az utolsó közt R-kezdőbetűs azonosítót csavaroztak fel. Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!
6 szívó kivezetése óta – nem változtattak, a receptben most is csupán apró összetevők módosultak. Kívülről ami a leghamarabb feltűnhet, az a hátsó Hybrid-plecsni, szemfülesebbek pedig észrevehetik az első LED-lámpák fölötti kék csíkot. És ennyi. A legutóbbi faceliftnél kapott néhány apróbb változást (hűtőrács, menetfény, hátsó LED), de a Vitara formában és megjelenésben is kortalan, nem akar kétévente új arcot villantani, nem is kell neki. Ugyanaz a konzervatív világ, amit megszokhattunk Lehet, hogy nem farigcsáltak rajta túl sokat, de úgy látszik, végre megoldottak egy olyan problémát, ami a nagyobb Suzukik elmúlt éveit végigkísérték: a nehézkes ajtócsukódásét. A gond vélhetően a kédereknél lehetett, az első ajtók és a csomagtérajtó is "többször csukós" volt, engem egy kicsit idegesített, egy új autó ajtaját ne kelljen már csapdosni. 375 – 1120 l – egy nagybevásárlás pont belefér a duplapadló használata nélkül Odabenn kemény és puha anyagok házassága, alcantara-félbőr ülések, középen egy új rajzolatú analóg óra.