Ez véleményem szerint komoly emberi és zenészi gesztus is egyben. Le a kalappal Steve előtt, öröm volt őt a színpadon látni zenélni. A tematikusan felépített koncert vasgyári szekciójában elhangzott dalokat az Edda első lemezén megjelent Fémszívű fiú indította, amit a teltházas Aréna főleg 30-as, 40-es, 50-esekből álló közönsége kitörő örömmel fogadott. Ezt a Vágyom haza, majd egy újabb bakancsos szerzemény, a maga korában ki nem adhatott Engedjetek saját utamon követett, amit nyilván a zenekar múltjára tett utalásokkal próbált Pataky az időben elhelyezni. A húzós rockdal Alapi remek játékával vált emlékezetessé. Érdekes színfoltja volt még az estének, amikor a Led Zeppelin Kashmir című rockhimnuszának átdolgozása, az Ott leszünk előadása olyannyira elragadtatta a frontembert, hogy nem lepődtem volna meg, ha azonnal megidézi magát Pintér Tibort lóháton, hogy együtt lovagoljanak vissza az időben egészen az Etelközig, de legalább a Zámbó Jimmy-féle Dáridóig. Majd jöttek az új lemez dalai, amiket feliratozva énekelhetett a nagyérdemű, már ha volt kedve és nem ment ki alattuk sörért, borért esetleg kumiszért.
Tehát az Edda 44 évét bemutatni, a felsorolt nagy korszakai miatt szinte képtelenség, de azért egy életműkoncerten keresztül, amit szombat este adott a zenekar a Papp László Sportarénában, talán nem lehetetlen. Egyébként a nagykoncert apropóját a banda 33. nagylemezének, a Dalok a testnek, dalok a léleknek megjelenése adta.